Amikor egy jobb élet reményében nekiindultam ennek a nagy kalandnak, akkor próbáltam felkészíteni magamat, magunkat az esetleges akadályokra, veszélyekre is a lehetőségeken kívül. A legrosszabb az volt, amikor számba kellett vennem azt is, hogy talán némelyik családtagomat nem látom többé így igyekeztem tőlük is méltó módon elbúcsúzni. Most pont ez igazolódott be, amikor alig három héttel a kinn tartózkodásunk után kaptam a hírt, hogy édesapám eltávozott. Nyilván akármennyire is próbálhat erre felkészülni előre az ember, ez a hír teljesen felforgathatja a dolgok működését és megváltoztathat mindent. Egy ilyen fájó dologra ráadásul nem is lehet felkészülni igazán.
Apám viszont felkészült erre valószínűleg, így meg is hagyta az otthoniaknak, hogy ha ez bekövetkezik, nekem ne szóljanak, hadd tegyem a dolgom itt kinn és ez ne zavarjon meg benne. Amíg nem sikerült beindítani az itteni életet, ne súlyosbítsuk ezzel is a törekvéseimet. Ilyen ember volt az apám, amióta csak ismerem és nagyon jól tudom, hogy ezzel is csak nekem akart jót, vagy inkább nem akart rosszat. Ő egész életemben példaképem volt és természetben is nagyon hasonlítottunk. Hihetetlenül erős és büszke ember volt, aki megtartotta ígéreteit, soha nem panaszkodott, még a legnagyobb fájdalmak közepette sem és mindig segített, ahol csak tudott még akkor is, ha tisztában volt vele, hogy semmit sem várhat cserébe. Nyilván volt, aki kihasználta ezt, de ő sosem könyörgött senkinek, nem kért szívességet, ha kellett, akkor inkább koplalt, minthogy megalázkodjon mások előtt. Én csak remélem, hogy valamit én is örököltem az ő hihetetlen erejéből és hogy én is meg tudom tartani az elveimet, amíg csak lehet.
De most egy óriási dilemmát is hagyott mindennel együtt, egy nagyon kemény eldöntendő kérdést, amire nem létezik minden szempontból helyes válasz. Az első dolog, amit az ember ilyenkor tesz, hogy hazamegy és lerója tiszteletét a megboldogult előtt, részt vesz az utolsó útján. De mi van akkor, ha az utolsó kívánság az volt, hogy épp ezt ne tegyem? Nagyon jól tudom, hogy mire gondolt, mikor ezt mondta, hiszen ha a helyében lettem volna, akkor ugyanezt mondtam volna és ezt teljesen komolyan is gondolnám. Ráadásul eddig nem sikerült teljesíteni a tervet, így önerőből képtelen vagyok hazajutni. Tehát szívességet kell kérnem, meg kell alázkodnom, amit ő sosem tett és amit én is igyekeztem annyiszor elkerüli, ahányszor csak lehet. Ez így csalás lenne, úgy érzem.
Sokszor voltam már temetésen és mindig úgy éreztem, hogy ez már csak az életben maradtak miatt van, az ő megnyugvásukra, hiszen az érintett személy már egy jobb helyen van. Van egyvalaki, aki beszél róla, aki persze soha életében nem ismerte. Persze azért mégis illik ott lenni és én sem éreztem úgy mindennek ellenére, hogy megengedhetném magamnak, hogy hiányozzak.
Most is úgy érzem, hogy ott a helyem, még ha ezzel apám akarata ellen is cselekszem. Ha nem miatta, akkor a családom miatt, akik mellett ki kell tartanom, ott kell lennem velük a bajban, adnom kell nekik erőt, amit én is úgy kaptam tőlük és persze apámtól. Szóval egy nagyon nehéz döntés után, akár az elveknek is ellentmondva, a családom miatt megpróbálok valahogy hazajutni és még egyszer utoljára elbúcsúzni édesapámtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése